- Kiemelt hÃr
- No Comment
Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij
Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij (örményül: Հովհաննես Ô¿Õ¸Õ¶Õ½Õ¿Õ¡Õ¶Õ¿Õ«Õ¶Õ« Ô±ÕµÕ¾Õ¡Õ¦Õ¸Õ¾Õ½Õ¯Õ«), 19. századi örmény származású oroszfestÅ‘, a romantikus tájképfestészet nagy alakja. Hosszú élete során mintegy 6000 képet készÃtett, festményeinek központi témája a tenger.
A késÅ‘bbi festÅ‘, eredeti nevén: Ivan (Ovanesz) Konsztantyinovics Gajvazovszkij Feodoszijában született 1817. július 17-én. Szülei GalÃciából költöztek a KrÃm-félsziget tengerparti városába, Feodoszijába, ekkor vették fel a Gajvazovszkij családnevet. 1840-ben a festÅ‘ és Gavriil bátyja közösen döntöttek a szókezdÅ‘Â G elhagyása mellett. (Gavriil vagy Gabriel neves örmény egyházi személyiség, történész, fordÃtó lett; 1880-ban halt meg Tifliszben.) Apjuk kereskedÅ‘ volt, de Ivan születésekor a család már elszegényedett. A gyermek tehetségére korán felfigyeltek, pártfogói támogatásával Szimferopol város gimnáziumának növendéke lett, majd tehetségét látva felvették a pétervári Művészeti Akadémiára (1833).
Kiváló képességeit gyorsan elismerték, 1837-ben képeivel akadémiai aranyérmet nyert. Két évre szűkebb hazájába, a KrÃmbe küldték, hogy a tengerparti városok: Jalta, Feodoszija, Szevasztopol, Kercs látképét megfesse. A KrÃmben hÃres tengernagyokkal ismerkedett meg és lehetÅ‘sége nyÃlt arra, hogy az egyik sorhajó fedélzetén elkÃsérje a flotta egységeit, melyek éppen Abháziában készültek partra szállni. Ez az út új élményekkel ajándékozta meg és tovább gazdagÃtotta a tengerrÅ‘l és a hajókról alkotott ismereteit. Akkor készÃtette Deszant Szubasiban cÃmű festményét, amely kezdetét jelentette az orosz hadiflotta sikereit megörökÃtÅ‘ tematikájának.
A KrÃmben készÃtett munkáit (például Holdas éj Gurzufban) elismeréssel fogadták a Művészeti Akadémia következÅ‘ kiállÃtásán, és 1840-ben Ajvazovszkij ösztöndÃjjal tanulmányútra utazhatott Itáliába. 1843-ban több más nyugat-európai országban is látogatás tett, dolgozott és kiállÃtásokon mutatta be képeit, mindenütt sikerrel. 1844-ben hazatért, akadémikusi cÃmet kapott és a tengerészeti vezérkar festÅ‘jévé nevezték ki. Ebben a minÅ‘ségében elkÃsérte Fjodor Petrovics Litke geográfus expedÃcióját Törökországba és a görög szigetvilágba. KésÅ‘bb is elÅ‘szeretettel utazgatott, megfordult többek között Egyiptomban, Nizzában, pályafutásának vége felé pedig Amerikában is.
1846-ban házat épÃttetett és végleg letelepedett Feodoszijában. Ottani tágas műtermében százával készÃtette képeit, melyeket évente kiállÃtott Pétervárott és más orosz városokban. MÃg korábban gyakran a természetben, helyszÃnen festett, mostantól műterme falai között, korábbi élményeire, rutinos eljárásaira támaszkodva dolgozott. KitűnÅ‘ képi emlékezÅ‘tehetségére és vázlataira hagyatkozva akár egyetlen nap alatt is képes volt elkészÃteni egy-egy festményt.
1848-ban megnÅ‘sült, egy gazdag pétervári család nevelÅ‘nÅ‘jét vette feleségül. Házasságukból négy leány született, de a házasság megromlott; a feleség a fÅ‘városi társasági életre vágyott, a festÅ‘ azonban ragaszkodott krÃmi műterméhez és életmódjához. Végül 1877-ben elváltak. 65 évesen a festÅ‘ váratlanul újból megnÅ‘sült, egy temetésen megpillantott fiatal özvegyet vett feleségül. A csaknem 40 évvel fiatalabb örmény asszony viszonozta a festÅ‘ szerelmét, értékelni tudta művészetét, és férje halála után sokáig Å‘rizte annak emlékét. A művészt munka közben, műtermében érte a halál.
Korai képein romantikus tájképfestÅ‘k, Claude Lorrain francia és William Turner angol művészek, valamint az orosz Szilvesztr Feodoszijevics Scsedrin hatása érvényesült. A művész képeinek központi témája csakhamar a tenger lett, melyen gyakran vad vihar tombol (Vihar éjjel, 1865; Vihar, 1872; Viharok Jevpatorijánál, 1861). Festményeinek zömét a romantikus életérzés és stÃlus hatja át. Hajótörések, elkeseredett tengeri ütközetek, rohanó felhÅ‘k, sejtelmes holdfény, ezek voltak kedvelt motÃvumai. 1850-ben készÃtette el a Kilencedik hullám cÃmű hÃres vásznát, ezt tartják egyik legjobb munkájának. A hajóroncsba kapaszkodó parányi hajótöröttek küszködnek az elemekkel, és már közeledik feléjük a hatalmas kilencedik hullám.
Ajvazovszkij művészetére késÅ‘bb is jellemzÅ‘ maradt a zabolátlan természeti erÅ‘k ábrázolása, de az 1860-as évekre romantikus világlátása többé-kevésbé lehiggadt. Egyre gyakrabban hagyta el a túlzó pátoszt, a szÃnek pazarló tobzódását, az ábrázolás mértéktartóbb lett. Mesteri módon tudta megragadni a természetnek azokat a pillanatait, amikor valami megváltozik, ahogy például a felkorbácsolt tenger egyszerre visszahúzódik (Szivárvány, 1873).
Munkásságában nagy helyet kapott a csatajelenetek ábrázolása. A flotta festÅ‘jétÅ‘l elvárták az orosz fegyverek erejének megörökÃtését, de maga is elÅ‘szeretettel ábrázolta a dicsÅ‘ haditetteket, egy hatalmas képen például Szevasztopol ostromát (1854), késÅ‘bb a hÃressé vált cseszmai vagy a szinopi tengeri ütközet jeleneteit. Ismertek zsánerképei (Szélmalmok napnyugtakor az ukrán sztyeppén, 1862), a Kaukázusban tett utazása alkalmával festett hegyi tájképei is (Gunib aul, 1869).
IdÅ‘s korában, miután már szÃnre lépett a nagy orosz realista festÅ‘k nemzedéke, újabb fellendülés következett be Ajvazovszkij művészetében. Ennek a korszakának kiemelkedÅ‘ festménye a A Fekete-tenger (1881) csendesen hullámzó, végtelen távlatokat nyitó, mértéktartó megjelenÃtése. A hullám (1889) a vad elemek általánosÃtott, romantikába hajló ábrázolása; Ajvazovszkij ezt a képét „a legjobb vihará“-nak nevezte. A Hullámok között (1898) cÃmű vászna, az éggel szinte összeolvadó, felcsapó és szétporladó hullám kifinomult képe a realista és a romantikus irányzat szintézisének is tekinthetÅ‘ Ajvazovszkij művészetében.
Hatalmas mennyiségű képe között igen sok a kevéssé igényes, sablonos megoldás; a portréfestésben pedig egyáltalán nem jeleskedett. TájképfestÅ‘i pályája egészében mégis sikerek sorozata volt. Tehetségének erejét már az Itáliában élÅ‘Â William Turner angol festÅ‘, egyik korai példaképe is elismerte 1842-ben. Káosz cÃmű bibliai tárgyú művét a Vatikán, két másik festményét 1881-ben a walesi herceg vásárolta meg. Kiprenszkij után Å‘ volt a második orosz festÅ‘, aki a firenzei Uffizi Képtár számára elkészÃthette önarcképét. Több nyugati művészeti akadémia választotta tagjává, a pétervári pedig tiszteletbeli tagjának 1887-ben.
SzülÅ‘városának múzeumában, melyet egyébként Å‘ maga alapÃtott, napjainkban is számos festményét Å‘rzik. Képei a legnagyobb oroszországi képtárakban, valamint sok nyugati város múzeumában láthatók. Egy New Yorkban tartandó árverés orosz műtárgyait 2008 tavaszán Moszkvában is kiállÃtották, ahol Ajvazovszkij több műve is szerepelt. Köztük volt az 1890-es években egy amerikai galériának ajándékozott két képe is, melyek együttes becsült értékét szakértÅ‘k 2-3 millió dollárra becsülték.