Ermone Zabel Martaian másfél évtizeddel ezelőtt költözött Budapestre. Végzettsége szerint közgazdász, de a számok világától messzire kanyarodott. Gyerekkorától rajzolt és festett, , amikor pedig megismerkedett az üvegfestés technikájával, végleg elkötelezte magát a képzőművészet mellett. Származásról, művészetről, képek sorsáról és a magyarországi örmény létezés problémáiról beszélgettünk.

Diaszpóra21: Először arra kérlek, pár mondatban próbáld körülírni ki vagy te.

Ermone: Erdélyben születtem, Csíkszeredán. Apám révén vagyok örmény származású. Négyéves koromban kerültem Szamosújvárra, apám szülővárosába ahol akkor még élt az örmény közösség kultúrája. Ott jártam iskolába, végeztem el a gimnáziumot. Az egyetemet Kolozsváron végeztem és tizennégy évvel ezelőtt nagybátyámat követve, a férjemmel együtt költöztünk Budapestre.

Diaszpóra: Milyen volt megérkezni?

Ermone:  Nagyon nehéz volt az elején, hiszen magyarul nem beszéltem, sokat kellett tanulnom, de most már otthon érzem magam. Segített, hogy az érkezésem után néhány hónappal már befogadott és támogatott az itteni örmény közösség. Munkám is volt. Dolgoztam az Országos Örmény Önkormányzatban és a Kulturális Központban is. Tulajdonképpen azóta is mindig örményekkel vagyok körülvéve.

Diaszpóra21: A festészet és a közgazdaság nem rokon műfaj. Hogy kanyarodtál a képzőművészet felé?

Ermone:Én már gyerekkoromban is folyton rajzoltam és festettem. Amikor csak lehetett. Ami kép otthon a falon volt azt megpróbáltam én is megfesteni. Az üvegfestészettel gimnazista koromban ismerkedtem meg. Szamosújvár mellett van egy kolostor, ahol a szerzetesek az ikonokat szintén üvegre festik. Az ötlet innen származik, de kiegészült azzal, hogy az egyházi ikonszerű ábrázolást nálam kiegészíti az örmény miniatúrák, motívumok megjelenése. Ettől lettek egyediek az én üvegfestményeim, és ha jól tudom, e sajátosságok csak az én képeimre jellemzőek.

Diaszpóra21: Talán nem tévedek nagyot, ha azt képzelem, hogy az üvegre történő festés technológiája jócskán eltér a hagyományos festői eljárásoktól. Honnan szerezted a gyakorlatot?

Ermone: Tulajdonképpen csak egyszer mutatta meg és magyarázta el egy barátom, aki ezzel foglalkozott. A többire már nekem kellett rájönnöm, az én technikám eltér a megszokottól, mert saját magam alakítottam az én ízlésem és elképzeléseim szerint. A kolostorokban például egészen más festéket használnak, többnyire tojással kevert temperát. Én az olaj fényét és intenzív színeit jobban kedvelem, így olajjal festem meg az üveget. Ettől csillogóbbak, sejtelmesebbek, plasztikusabbak a képek, de az is igaz, hogy sokkal nehezebb vele dolgozni. Nem lehet visszavonni egy ecsetvonást, úgyhogy, ami az üvegre kerül, véglegesen meghatározza a képet, nagyon nehéz javítani.

Diaszpóra: Egyéb kulisszatitkok?

Ermone: Az üvegfestészet másik nagy nehézsége, hogy mindent fordítva kell csinálnunk. Az előrajzolás is már tükörképben történik, tehát fordítva rajzolom a mintát, de a kép létrehozásának fázisai is fordított sorrendben zajlanak. Először történik a kontúrozás fekete tussal, a motívumok, az arc, az árnyék, a ruha, a kis részletek kidolgozása és utolsóként születik meg a háttér. Közben rétegenként meg kell várnunk a száradást, nehogy egymásba folyjanak a színek. A legutolsó fázis tehát a háttér és az aura, amihez arany füstöt használok.

Diaszpóra21: Ez nagyon aprólékos, időigényes munka.

Ermone:  Így van, három hétig, van mikor több, mint egy hónapig tart egy kép elkészítése. Ez függ a mérettől is. A nagy képek hosszabb ideig készülnek a kicsik hamarabb megvannak.

Diaszpóra21: Az üvegfestés annyira a részeddé vált, hogy nem is akarsz elkalandozni, más műfajok irányába?

Ermone: Nem, ezt annyira szeretem, hogy teljesen kitölti azt, ami számomra a képzőművészetet jelenti. Ez egy küldetés: újra életet adni annak, ami több, mint száz évvel ezelőtt még létezett az örmény miniatúra iskola keretein belül. Akkor papiruszra és bőrre dolgoztak. Én a hordozóanyagot üvegre váltottam. Ezt szeretném továbbvinni, megmutatni a világnak, hogy az örmény miniatúrákat mindenki ismerje meg.

Diaszpóra21:  Azon sem gondolkodtál, hogy a témaválasztás területén elszakadj az eddigiektől, a tradicionális ábrázolástól és valami saját világot alkoss meg?

Ermone:  De, ez szerepel a terveim között, viszont korai még róla beszélni. Legyen ez a jövő meglepetése.

Diaszpóra21:  A küldetés része az is, hogy a tradíciót, amit bemutatsz és továbbviszel, amit elsajátítottál, megpróbálod továbbadni a követőknek?

Ermone:  Már évekkel ezelőtt elindítottam egy kurzust az Örmény Kulturális Központban. Kezdetben még kevesen jöttek, de most már annyian vagyunk, hogy azt sem tudom hova ültessem le őket. Azok között, akik ismerkedni jönnek a technikával és kitartóak, megvan ehhez a munkához a türelmük, számos tehetségre bukkanok. A legjobbakkal azután rendszeresen közös kiállításokat szervezünk.

Diaszpóra21: Hogyan fogadja a közönség a képeket?

Ermone:  Van, aki pont ezért jön el a kurzusokra, mert annyira szeretné megtanulni a képek készítésének titkát. A stílus és a műfaj viszonylag ismeretlen Magyarországon. Sokan késztetést éreznek, hogy végigsimítsák a képeket. Saját kezükkel szeretnék érzékelni, hogy mi is ez valójában, hogy tényleg festék, nem ragasztott papír. Megint másokat inkább a néprajzi vonatkozások, az örmény szimbolika érdekel.

Diaszpóra21: Mesélnél erről?

Ermone: A legismertebb köztük talán a gránátalma, aminek a legenda szerint 365 magja van. Nem számoltam meg. A gránátalma a termékenység és a házasság szimbóluma. Egyéb visszatérő motívum az állatvilág ábrázolása. A páva például az örökkévalóság megtestesítője.

Diaszpóra21:  Korábban dolgoznod kellett a festészet mellett. Mára ez hogyan alakult?

Ermone:  Ha nem is volt könnyű, az idáig vezető út, ma már elmondhatom, hogy csak a az üvegfestészetre és tanítványaimra kell koncentrálnom, és természetesen az ebből fakadó összes kötelezettségre, mert most egyre több felé hívnak, ahol szeretnék ha bemutatnám a munkáimat. Ez jó érzéssel tölt el. A nagyapám szönyegkészítő mester volt. Talán tőle örököltem a kézügyességemet. Az örmény szőnyegeken is feltűnnek azok a szimbólumok, amik az üvegfestményeken. Nagyapám azért készítette a szőnyegeket, hogy melegséget vigyenek az otthonokba… én a képeimmel ugyanezt a melegséget szeretném belopni az emberek szívébe.