Az egyetemi diákság felvonulása, a tiszta szívből kitörő szabadságvágy önfeledt megnyilvánulása volt. A remény és a mindent betöltő eufória érzése úgy áradt szét az októberi őszben, mint a gyönyörű napsütés, ami bearanyozta október 23-án a budapesti utcákat. Csak a történelmet jól ismerők tudták azokban a pillanatokban, hogy az elnyomók sosem nézik tétlenül, ahogy az elégedetlenség és elkeseredettség tettre készségre vált és utat tör utcán, téren, városban, vidéken. Az egyetemisták békés demonstrációjához csatlakozó tömegek lépteinek figyelmeztető morajlását, hamarosan átvette az ÁVH fegyvereinek ropogása, s a forradalom zászlóbontó hevülete elszánt szabadságharcba fordult.

Kevés nép van a világban, mely a történelem által rámért sorsot illetően annyi párhuzamosságot hordozna, mint a magyar és az örmény. Hit és megmaradás tüzében edzve lettünk azzá, amik ma vagyunk. Talán ezért is voltak készek mindig is hazájukért életüket is feláldozni szabadságharcainkban örmény vérű magyarjaink legyen szó török igáról, idegen császári hatalom elnyomásáról, vagy kommunista rezsim önkényuralmáról. Az örmény származására büszke, de legalább annyira magyar hazafi, Pongrácz Gergely 56 viharában a legjelentősebb befolyású nemzetőr bázist vezette a Corvin-közben és irányította a környező felkelő csoportokat. Csaknem hét évtizeddel Magyarország idegen túlerővel eltiport őszét követően örmény Arcah lakói éppen elveszítik anyaföldjüket, melyet évezredek óta laktak, s melynek szabadságát és függetlenségét három évtizeden keresztül védelmezték sikeresen. Felkiáltójel ma az emlékezés napján, világunk nagypolitikai káoszában, hogy szembesüljünk vele, milyen törékenyek szabadságunk, létünk keretei, mennyire egyedül maradhatunk fájdalmas helyzeteinkben, de közös eszméink, ahogy a történelem során ez mindvégig így rendeltetett, életben tartják hitünket és örökségünket a megmaradásért.

Cikket írta: Tatevik Muradyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)