- Egyéb kategória
- No Comment
Az Örmény Nemzetiségi Szószóló eddigi és jövőbeli munkájában nagy hangsúlyt fektet a két ország közötti
Akopjan Nikogosz, Örmény Nemzetiségi Szószóló, aki saját nevében és a magyarországi örménység képviseletében is nagy örömmel és bizakodással fogadta, hogy helyreállításra kerültek Magyarország és Örményország között az államközi, diplomáciai kapcsolatok, s hogy kezdeményezésére a Magyar Parlamentben megalakult a Magyar-Örmény Baráti Csoport . Idei örményországi hivatalos útja során éppen ezért kiemelten fontosnak tartotta, hogy a magyarországi örmény nemzetiség ügyének képviseletében tárgyaljon a diaszpóra ügyekben illetékes legfelsőbb örmény állami tisztviselővel Zareh Sinanyannal. A Főbiztos Úrral, annak hivatalában lefolytatott tárgyalás során áttekintésre kerültek a nemzetiségünket érintő aktuális kérdések, az ifjúság anyaországi táborozásának lehetősége, a kulturális, hagyomány őrző programok, rendezvények kérdései s mindezekben a sikeres együttműködés lehetőségei mind Magyarországon mind pedig Örményországban. Mindenki egyetértett abban, hogy a jelenlegi helyzetben adott a lehetőség az intézmények, civilek és szervezeteik között az összefogásra, a partnerségre. A tárgyalás végével megállapodás született az elkezdett munka – melynek jó példáját adta az Örmény Genocídium idei megemlékezése során Budapesten vendégszerepelt, méltán elismert örményországi Geghard kórus fellépése – az ott elhangzott és még kidolgozásra váró konkrétumokkal való folytatásáról. Egyetértés és együttműködői szándék született egy 2024-ben megrendezésre kerülő örmény nemzetkozi diaszpóra kongresszus budapesti megvalósításáról, melynek szervezésében az anyaország részéről Zareh Sinanyan hivatala is segítséget ad
Cikket írta: Lala Hayrapetyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)
Fotókat készítette: Tatevik Muradyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)