Sopron 1977-ben egész éves rendezvénysorozattal ünnepelte a szabad királyi városi rang elnyerésének 700. évfordulóját. Akkor még nem volt „illő” a királyi rang, ebből adódóan sokféleképpen mondták: 700 éve város, 700 éves város – de egyik sem felelt meg a valóságnak, nem győztem magyarázni, mit ünneplünk: Sopron város polgárai a II. Ottokár cseh király által túszul ejtett és kivégeztetett gyerekek élete árán is IV. László királynak nyitottak kaput, amit ő királyi kiváltságokkal jutalmazott 1277-ben. – Ebben az időben 7 szabad királyi város volt a történelmi Magyarországon.

Mint a Kocsis József tanácselnök-helyettes vezette Intéző Bizottság titkára, meghatározó szerepem volt a rendezvények előkészítésében és lebonyolításában. Ismerem Renner Kálmán küzdelmét az érembiennálék létrehozásáért; a tiszthelyettes avatás programjába először került be a Szózat (a főpróbára én adtam a hanglemezt!), ami azóta állandó része lett az avatásoknak. Kiállítások, kiadványok, film készítésénél mindig ott voltam.

Ebben az időben épült ki az észak-nyugati városrész. Győr-Sopron megye „testvére” volt a Szovjetunióhoz tartozó Örményország. A megyei vezetés úgy gondolta, hogy az örmények a soproni évfordulóra ajándékozzanak a városnak egy szobrot, a városrészt pedig nevezzük el az örmény fővárosról!

Az ajándék elkészítésével a világhírű örmény szobrászművészt, Szarkisz Bagdaszarjánt bízták meg, aki 1977.  márciusában három hetet töltött Sopronban. Az én feladatom volt, hogy mindenben segítsem a nyílt, barátságos művészt. Ebből adódóan az ittléte alatt nem csak az életét, hanem az örmény népnek a miénkhez sokban hasonlító, de sokkal tragikusabb történelmét is megismertem.

Első feladat volt a város állami és párt-vezetőivel a szóba jöhető helyszínek kiválasztása. A tervezéshez és a makettezéshez az Országos Műemléki Felügyelőség adta a helyet. Az ott dolgozó szakemberek hamar megbarátkoztak a mosolygó, nagyszakállú Szarkisszal, aki három monumentális tervet készített. A város vezetői nehéz döntés előtt álltak: a legolcsóbb megoldást kellett választani, mert az anyagot és a kivitelezést Sopronnak kellett „állnia”!

Tekintettel arra, hogy két szobor bronzból készült volna, ezt – bármilyen szép lett volna – elvetették. A harmadik változatot műkőből el lehetett készíteni, ami az OMF-telepén megoldható volt, ezért emellett döntöttek a vezetők.

Az elkészült gipsz makettel október végén tért vissza Szarkisz Bagdaszarján, hogy november 7-re a műemlékes kőszobrász, kőfaragó szakemberekkel elkészüljön az örmény-magyar barátság emlékműve. Az alkotás jelentését a művész a következőképpen magyarázta: A felül szélesedő oszlopon lévő napkorong az örök barátság szimbóluma. Az oszlop tetején az örmény és a magyar nő, mint az igaz barátok, szembe néznek egymással. – Az avatásra érkező örmény delegációval a művész felesége,  Elmira asszony is Sopronba érkezett.

Ekkor kapta hivatalosan a városrész ma is használatos nevét. – Szakemberektől tudom, hogy nem helyes a „lakótelep” elnevezés, mert itt oktatási intézmények, szolgáltatók, irodák is működtek.

A történethez hozzá tartozik, hogy a gipsz makettet Szarkisz Bagdaszarján a munka végeztével nekem ajándékozta (azóta is őrzöm!). Az avatás előtt a megyei pártbizottságról üzenték, hogy a makettet ők a jereváni vendégeknek akarják ajándékozni! – Erre azt mondta nekem a művész: – Azt én Csabának adtam, majd nekik gyorsan csinálok egy Lenin fejet!

Soproni tartózkodása alatt nagyon megszerette Magyarországot. Ezért az akkor Leningrádban képzőművészeti főiskolai hallgató Ashot fiának azt tanácsolta, hogy csoportjuk nyári szakmai gyakorlataikat az addigi lengyel helyszín helyett nálunk tartsák! Ennek hatására a fia tökéletesen megtanult magyarul és évente megrendezi kiállítását hazánkban.

A Bagdaszarján Házaspárt a ’80-as évek végén Gollnhofer Sándor akkori tanácselnök meghívására  a Panoráma üdülőszállóban láttam vendégül néhány napra. – A Jerevánba látogató soproniakat mindig nagy vendégszeretettel fogadták.

                                                                                                                                               Szalay Csaba