- Kiemelt hír
- No Comment
Aram Hacsaturján: Az örmények büszkesége
Aram Iljics Hacsaturján örmény zeneszerző. Műveire nagy hatással volt az örmény népzene.
Szegény örmény család sarja. Fiatalon kapcsolatba került a népzenével. Elbűvölték a hallott népi dallamok, jóllehet nem volt még zeneértő. Örményország 1920-ban a Szovjetunió része lett. A művész ekkor egy örményországi propaganda-vonatúthoz csatlakozott, melyen grúz–örmény művészek vettek részt.
A következő évben Moszkvába utazott bátyjához, aki a Második Moszkvai Művészeti Színház színpadi rendezője volt. Bár nem volt zenei előképzettsége, Hacsaturján tehetséges volt, így felvették a Gnyeszin Intézetbe. Itt csellózni tanult Szergej Bicskov, majd Andrej Boriszjak keze alatt. Maga Mihail Gnyeszin 1925-ben kezdett zeneszerzést oktatni a főiskolán. Hacsaturjánt 1929-ben a moszkvai konzervatóriumba vették át, ahol Nyikolaj Mjaszkovszkij (zeneszerzés) és Szergej Vaszilenko (hangszerelés) oktatta. Itt végzett 1934-ben.
Elvette Nyina Makarova zeneszerzőnőt, volt iskolatársát Mjaszkovszkij csoportjából. 1951-ben a Gnyeszin Állami Zenei és Pedagógiai Intézet(Moszkva) és a Moszkvai Konzervatórium professzora lett. A Zeneszerzők Egyesületében a moszkvai részleg elnökhelyettese lett, 1937-ben. ASzovjet Zeneszerzők Szervezeti Bizottságának alelnökévé nevezték ki 1939-ben. Boldogság című balettjét 1939-ben szerezte, majd a későbbiGajane című balettben ismét felhasználta.
1943-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába.
1948-ban átmenetileg kiesett a hivatali kedvezményezettek köréből. Szimfonikus költeménye, későbbi elnevezéssel a Harmadik Szimfónia, felkeltette a pártharagot vele szemben. Ironikus módon Hacsaturján a művet épp a kommunizmus iránti tiszteletből írta: „Olyan kompozíciót akartam alkotni, melyet a közönség egyfajta íratlan programként fog értékelni. Azt akartam, hogy a szovjet emberek öröme, büszkesége fejeződjön benne, gyönyörű országuk láttán.” Talán épp, mert nem csatolt programot zenéjéhez, a dolog visszafelé sült el.
Zsdanovnak, a Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának nevéhez köthető az 1948-as ún. Zsdanov-rendelet, amely elítélte Sosztakovicsot,Prokofjevet, Hacsaturjánt más szovjet zeneszerzőkkel egyetemben, mint formalista és a néptől elfordult művészeket. A megnevezett művészek ez időre már a „szovjet zene titánjai”-ként voltak számon tartva a 20. századi világ vezető zeneszerzői között. Mindezek ellenére a megvádoltaknak nyilvánosan kellett megkövetniük hazai közönségüket, a szovjet népet.
A rendelet Hacsaturjánt mélységesen megrendítette: „Tragikus napok voltak azok… Nagy pofon volt ez nekem. Megbánó beszédem az Első Kongresszuson őszintétlen volt. Összetört voltam. Romjaimban voltam. Komolyan fontolgattam a hivatásváltást.”
E szégyenletes epizód ellenére Hacsaturján mégis visszatért a kegyeltek körébe. Számos állami kitüntetést kapott mind a rendelet előtt, mind a rendelet után. Így négy Sztálin-díjat (1941, 1943, 1946 és 1950), egy Lenin-díjat (1959), egy Szovjetunió Állami Díját (1971), és a Szocialista Munka Hőse Kitüntetést (1973). 1957-től ismét betöltötte a Zeneszerzők Egyesületének elnökségi-titkári posztját.
Nem sokkal a 75. születésnapja előtt hunyt el. Jerevánban, Örményországban temették el több kiemelt örmény művész mellett, akik bemutatták az örmény művészetet a világ számára. Az 1998-as örmény 50dramos papírpénzen az ő képe van.
Számos concertót és concerto-rapszódiát írt hegedűre, csellóra és zongorára. Concerto-hármasa a három ismert szovjet előadóművész – David Ojsztrah (hegedű), Szvjatoszlav Knusevickij (cselló) és Lev Oborin (zongora) – számára íródott, akik 1941 és 1963 között koncerteztek vele. Zongorakoncsertója volt az első mű, mely nyugaton is elismerésre talált. Hacsaturján szimfóniája is, tőle megszokottan, változatos zenei megoldásokat alkalmaz. A harmadik tételben tizenöt trombitát és orgonát is felvonultat.
Legnagyobb szabású munkái a Spartacus és a Gajane balett. Ezek egyben a legismertebb művek is. A Gajane utolsó felvonásának híresKardtánc dallama különösen kedvelt.
Számos művet írt szólózongorára. Két zenei albumot gyermekeknek (op. 62 és 100). A Gyermekalbum 1. könyvét először 1947-ben adták ki. Ebben találunk egy 1926-os szerzésű könnyed, melodikus andantínó dallamot, ismertebb nevén az „Iván énekel”-t. A darabsorozat 8–10 kisebb részből áll, eredetileg Iván kalandjai címmel. A Gyermekalbum 2. könyvét először 1964-ben adták ki. Ebben találunk egy 1928-as fúgát, valamint egy ütemes programzenét, „Két vicces nagynéni vitája”, ill. néha Két hölgy pletykál címmel. Filmzenéket is szerzett. Mihail LermontovMasquerade című színpadi darabjához írt zenét 1941-ben. Az ebben hallható zenekari szvit is meglehetősen népszerűvé vált.
A Spartacus balett zenéje rendkívül plasztikus, abszolút filmzeneszerű. Különösen Spartacus és Phrygia adagiója, mely a BBC közkedvelt sorozatának, Az Onedin családnak főcímzenéje is lett. A dallam megérdemelten a brit nagyközönség legkedveltebb klasszikus művei közé tartozik. A balettek dalait – köztük a kardtáncot – felhasználta még Joel Coen (The Hudsucker Proxy) és Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia (aGajane adagiója). A Spartacus zene tetőpontját hallhatjuk a Caligula és a Jégkorszak 2. – Az olvadás c. filmekben.
Az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság himnuszát ugyancsak Hacsaturján szerezte.
Aram Hacsaturján az örmény zeneszerzők generációinak volt ikonikus személyisége. Művei kijárták az utat az újabb stílusok és merész felfedezések számára, még ha saját stílusa a rezsim alapos kontrollja alatt állt is. Arra bátorította a fiatal zeneszerzőket, hogy kísérletezzenek új hatásokkal, és találják meg saját hangjukat. Színes hangszerelési technikájának Sosztakovics és mások is csodálói voltak a múltban. Zenéjének máig tartó frissessége és vitalitása a modern zeneszerzőknek is példa, befolyással van az örmény klasszikus hagyományok szinte mindegyik trendjére, legyen az szimfonikus vagy kamarazenei.
A megérintett zeneszerzők közül néhány: Alexander Arutiunjan, Arno Babajanjan, Tigran Mansurjan, Edgar Hovannisjan, Edward Manukjan, Loris Tyeknavorjan.
Híressé vált tanítványai: Aziz El-Savan, Andrej Eszpaj, Vjacseszlav Grokovszkij, Tolib Sakidi, Enrike Ubieta, Anatol Vieru.