A Magyarok a Kaukázusban című történeti kiadvány egy két évvel ezelőtti emlékezetes kiállítás szép kivitelű nyomdai összefoglalója. Kránitz Péter munkája, aki nagyon fiatalon választotta tanulmányai, tudományos érdeklődése és kutatásai területének jobb szó híján az armenológiát, a Diaszpóra 21 a kötet megjelenése kapcsán készített vele interjút.

Diaszpóra 21:      Hogyan kerül kapcsolatba valakitudományos szinten az örménységgel, van származási kötődés vagy családi szál a háttérben?

Kránitz Péter:      Meglepő, de nincsen, sőt a jelenlegi armenológiai tanszéken oktatóknak sincs ilyen háttere. A közös bennünk, hogy mindnyájunkat megragadott és  vonz ennek a gazdag kultúrájú népnek a történelme, sorsának megismerése. Mikor a mostani könyv alapjául szolgáló kiállítás gondolata felmerült éppen az örmény népirtással foglalkoztam, azon belül is az örmény kérdés nemzetközi aspektusaival. Ez egy tragikus, szomorú korszak, nem egy vidám témaválasztás.

Diaszpóra21:  Ezen oldott valamit a magyarok a Kaukázusban témakör?

Kránitz Péter:  Fogalmazhatunk így. A tizenkilencedik század magyar kaukázus expedícióinak kutatása segített kikapcsolni, hiszen ez egy igazi romantikus terület, a maga kalandos, izgalmas módján.

Diaszpóra 21:   Mesélne arról, hogy mi vitte az akkori kutatókat a Kaukázusba?

Kránitz Péter:  A magyar őshazát és az ott maradt magyarokat keresték. Először Turkoly Sámuel említette egy Asztrahánból írt levelében szikszói atyafiainak, hogy  ugyan őseink mai leszármazottaival nem találkozott, de azért rátalált az ősi magyarok királyának egykori városára. Bél Mátyás is megemlítette, illetve korabeli német utazók Magyarországra került útleírásaiban is volt szó Magyarvárról. Ez valóban létezett, de nem egészen azt jelentette a név, amit akkor beleképzeltek, ugyanis nem a népnévre utalt, más jelentése volt a kifejezésnek a helyi nyelvjárásban. Orlay János és Jaksics Gergely 1819-ben indult expedíció élén a kaukázusi magyarság felkutatására. 1825-ben már az jelent meg a magyar sajtóban, hogy 7 millió magyarul beszélő magyar él a Kaukázusban, ami természetesen képtelenség. Számos további expedíció indult a kaukázusi magyarság felkutatására a 19. század során, többek között Rencz József, Ógyallai Besse János, Décsei Sámuel, vagy éppen gróf Zichy Jenő vezetésével. A magyarság kaukázusi eredetkutatása ez idő alatt olyan meghatározó eszmetörténeti iránnyá vált a XIX. században, amely egyszerre foglalkoztatta a kor  nagyjait, és a laikusokat is. Említhetném itt Vörösmarty Magyarvár című epikus költeményét. Az expedíciókkal párhuzamosan a hazai tudományos életben is elindult a lehetséges kaukázusi őshazát érintő vita, számos monográfia, cikk, tanulmány született, sőt megjelent egy kaukázusi–magyar szótár is. Az eszme hangsúlyosan ott volt a kor közbeszédében, s nagy hatással volt a szélesebb értelemben vett történettudatra is A Kaukázus bekerült tehát a mindennapi diskurzusba. Ez volt az igazi hozadék, és nem az, amit az expedíciók vezetői elképzeltek, azaz a magyar őshaza és az ott maradt magyarok felfedezése. Számos kérdésre ugyanis nem létezhet egzakt válasz, de tény, hogy a Kaukázus térsége egykor mégis meghatározó volt a magyarság számára.

Diaszpóra 21:     Hol lehetett hozzáférni a könyvhöz és a korábbi kiállításhoz szükséges anyagokhoz?

Kránitz Péter:   A kutatásaim során már korábban is találkoztam ilyen említésekkel és  csak az OSzK-ban egy komoly, nagykiállításra való anyag állt rendelkezésre. Végül nemcsak a Széchényi Könyvtárból, hanem a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményéből, a Néprajzi Múzeumból, a Magyar Nemzeti Galériából, az Iparművészeti Múzeumból és az újvidéki Matica Srpska Galériából is kölcsönöztünk tárgyakat. Korábban a katalógustérben terveztük, de végül Boka László, az OSzK tudományos igazgatója felajánlotta, hogy a Corvina-termekben valósuljon meg a kiállítás.

Diaszpóra21:  A könyvben is találkozhatunk ezekkel az anyagokkal.

Kránitz Péter:  Az Iparművészeti Múzeum Textilgyűjteményéből kaptuk a kaukázusi szőnyegeket, illetve textil használati tárgyaat. A Néprajzi Múzeumból Zichy Jenő expedíciói során rögzített és vásárolt fényképeit kértük kölcsön, amelyek kaukázusi tájakról, népekről és magukról az expedíciókról szólnak. Az ottani festménygyűjteményből is megmutathattunk darabokat. Zichy Jenő portréjának reprográfja és további négy korabeli festmény került kiállításra. A Magyar Nemzeti Galéria és a Matica Srpska Galéria szintén egy-egy festménnyel, előbbi eredetivel, utóbbi reprográffal járul hozzá a kiállításhoz. Az MTA KIK egy ritka könyvet bocsátott rendelkezésünkre. Az Országos Széchényi Könyvtár állományából kéziratok, újságcikkek, korabeli könyvek, karikatúrák, térképek kerültek a kiállításra.

Diaszpóra21:   A könyvbemutató nagy siker volt az OSzK-ban, milyen visszhangra talált olvasói körökben?

Kránitz Péter:   Igazán jók a visszajelzések. Néhány napja Amerikából is megkerestek, de volt reakció Franciaországból, Törökországból és Örményországból is.

Diaszpóra 21:  Visszakanyarodva a beszélgetésünk elején érintett örmény genocídium kérdéséhez, Ön milyennek látja a népirtás tényének állami elismerésének esélyét?

Kránitz Péter:  Nincs kétségem, hogy társadalmi szinten az örmény genocídium kérdése nagyon is elfogadott, de hogy Magyarország állami szinten hogyan viszonyul ehhez az nagyban függ attól is hogy, hogyan alakul a német-török viszony. Az örmény népirtás kérdése sajnos egy olyan diplomáciai kártya, mellyel politikusok játszanak.

Diaszpóra21:    A könyv utáni tervek?

Kránitz Péter:    Hamarosan befejezem a disszertációmat, mely az örmény kérdés európai 20-as évekbeli  diskurzusával foglalkozik, amelyből kiviláglik az is, hogy miért tarthat ma ott a genocídium ügye, ahol tart. februárban a Los Angeles-i egyetem örmény tanulmányok konferenciáján veszek részt. A hosszú távú tervek között szerepel a hazai közgyűjtemények óriási kaukázusi anyagainak további feldolgozása és rendszerezése, egységesítése és bemutatása kiállítások és publikációk formájában.